Dr. Veres Gyöngyvér Tünde Dr. Veres Gyöngyvér Tünde

Dr. Veres Gyöngyvér Tünde

Bőrgyógyász

2011-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, a diploma szerzést követően pedig a Pécsi Tudományegyetem Sebészeti Oktató és Kutató Intézetében volt ösztöndíjas PhD hallgató, valamint emellett a Dombóvári Szent Lukács Kórház Sebészeti Osztályán dolgozott 2018-ig. PhD fokozatát 2019-ben a Pécsi Tudományegyetemen kísérletes sebészet témájában szerezte meg.

A bőrgyógyászati képzést 2014-ben kezdte meg előbb Kaposváron, majd 2016-tól a Tolna Megyei Balassa János Kórház Bőrgyógyászati Osztályán. Szakmai képzése legnagyobb részét a Pécsi Tudományegyetem Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinikáján töltötte. 

Tagja a Magyar Dermatológiai Társaságnak, ezen belül a Dermatoszkópos és Bőrsebészeti szekcióknak, és természetesen a Magyar Orvosi Kamarának is. Rendszeresen részt vesz konferenciákon, képzéseken.

Bőrgyógyászati magánrendelése keretében felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt segít, elsősorban az általános bőrgyógyászati kórképekkel foglalkozik, nagy hangsúlyt fektetve az anyajegyek, valamint emellett a melanoma malignum és a nem melanoma bőr daganatok dermatoszkópos vizsgálatára.